Történelmi fejlodés és átalakulás

Valószínuleg már a neolitikus és a bronzkor közötti idoszakban létezett település ezen a környéken. Késobb, az i.e. V. század körül egy kezdetleges városias aggregáció jött létre, majd úgy tunik, hogy az i.e. IV. században életjelek megszuntek.
Az i.e. I. században a rómaiak egy kiterjedt terület központjává fejlesztették a beépített területet, és a dombon egy oppidumot építettek az északi határok feloli védelem céljából. A hely alaktani sajátságaiból adódó nehézségek ellenére a város kialakítását megerosített városfalak jellemezték, úthálózattal és közintézményekkel ellátva (színház és amfiteátrum, fórum és capitolium). A város i.e. 89-ben megkapta a Latin kolónia címet, és i.e. 43-ban lakosai megszerezték a római állampolgárságot. A birodalmi korszakban a beépített terület fokozatosan elveszítette stratégiai szerepét, ugyanakkor viszont nott közigazgatási és politikai jelentosége; ennek fénykora az i.sz. I. –II. században volt. A IV. században bekövetkezett katonai és adminisztratív reform biztosította a városias élet továbbvitelét ezen a területen.
A következo évszázadok gazdag és változatos történelmébol a továbbiakban néhány fontosabb eseményt emelünk ki.
Germán, keleti gót és longobárd invázió és uralom után dinasztikus harcok folytak. 700-ban Rotari - Bergamo hercege - keveredett dinasztikus harcokba, és vereségével az egész hercegséget katasztrófába sodorta. Ezt követoen királyi kamarások kezébe került a vezetés.
A frankok uralkodása alatt a VIII. században a város politikai jelentosége végletesen lecsökkent. 894-ben a Németországból érkezo Arnolfo birtokolta a várost rövid idore. 951-ben a Nagy Otto foglalta el Pavia-t. A X. században a király és a grófok nem tudtak ellenállni a magyarok betöréseinek. A helyi erok, a püspök és a földbirtokosok azonban eredményesen dolgoztak a város megerosítésén, és ez egyúttal változást hozott a közjogok terén is; az erodítmény létrehozta saját közösségét, és a polgárok mindinkább részeseivé váltak az egyházi dominiumnak, létrehozva végül is a helyhatóságot. A municipium a XII. században gyengült, majd a XIII. században erosödött. A XIV. századot a családok harcai jellemezték, 1332-ben Bergamo a Visconti család állandó uralma alá került, és folyamatos pártütok közötti harcok váltak jellemzové. 1428-ban Velence foglalta el Bergamot, ezzel a század második felétol viszonylagos béke jött létre, és gazdasági-társadalmi fejlodés indult el.
A XVI. Században új városfalak építése vált szükségessé, és ugyanakkor az épített létesítmények megújítására is sor került.
1630-ban a 186.187 fos lakosságból 99.332 elhalálozott járvány következtében, s emiatt közel két évszázadra pangás következett be.
A Napoleoni idoszak után Bergamo Ausztriához csatlakozott, de ekkor már eros társadalmi és gazdasági fejlodés indult meg. Végül Garibaldi szabadította fel a várost, és 1860-tól vált az olasz állam részévé.