Történelmi fejlodés és átalakulás A régészeti leletek azt igazolják, hogy Chania helye mintegy ötezer éve lakott terület. Ez a természetes akropolisz adott helyet a minószi idobeli Cydonia településnek, amelynek központjában egy palota komplexum volt, és kiterjedt szoloültetvények vették körül. Jóllehet Cydonia folytonosan rivalizált a szomszédos városokkal, virágzása a történelmi idokben változatlanul megmaradt; erosítésre utaló jeleket ebbol az idoszakból nem azonosítottak. A domb elso megerosítésére a hellenisztikus idoben került sor. Az ezt követo római és bizánci idoszakokban a várost ismételten lerombolták majd újjáépítették ugyanazon fallal körülzárt területen. A 6. vagy 7. században a gazdag mezogazdasági hátteru, püspöki székhelyként szolgáló várost egy hatalmas fallal erosítették meg, mely fal az ókori Cydonia romjaiból épült. A települést a szaracénok 823-ban lerombolták. 961-ben, Kréta bizánci felszabadításakor az élet újra elindult a városban. 1204-ben a várost a velenceieknek adták el, akik 1252-ben telepedtek le itt és folytatták az erosítési munkálatokat. Ebben az idoben a város alapszerkezete megújult, új utcák jöttek létre, számos épület épült. A város körül is új létesítmények jelentek meg: kikötoi fejlesztések, védotorony a kikötoben, monostorok. A város körül szétszórt települések jelentek meg, s elovárosokká fejlodtek, amelyeket borghi megnevezéssel illettek. Ezek védelmére kezdodött meg egy kiterjedt, kevésbé zárt védofal építése a 14. században és folytatódott a 16. századig. Az erosödo ottomán támadások arra késztették a velenceieket, hogy 1538-tól további erosítéseket hajtsanak végre, ami a század végéig folytatódott. Az új fal a korszaknak megfeleloen bástyarendszeru erodítménnyé alakult, amely négyszög alapú volt és a kikötot is magába foglalta. A régi falakat fokozatosan átépítették, fejlesztették a kikötot, hullámtörot és 17 hajóépíto egységet építettek, fejlesztették a vízellátó rendszert is. Ekkor a város 40 hektárt foglalt el, lakossága 8000 fo volt. E korszakból számos emlék fennmaradt a mai korra is. Az új erodítményi fejlesztések sem tudták megakadályozni a város törökök általi bevételét 1645-ben. A törökök fenntartották az erodítményt, és mecseteket, fürdoket, szökokutakat, új épületeket építettek. A török és a keresztény lakosság elkülönülten élt a város két felén, egyre surubben. 1881-ben a lakosság száma már 13 ezer volt, s ekkor a török hatóságok elso ízben engedélyeztek falon kívüli építkezéseket. Kréta függetlenségének elnyerése (1898), majd Görögországgal való egyesülése (1913) után intézkedések születtek a falon kívüli fejlodés elosegítésére, és az erodítmény ill. a fal egy része lebontásra került a külso és belso részek közötti kapcsolat érdekében. Szerencsére a fal rendkívül ellenálló volta megakadályozta nagyobb mértéku lebontását. A 20. század elején a város 70 hektár területet foglalt el, s gyorsan tovább gyarapodott, 1991-ben 445 hektáron 72 ezer ember élt. 1961-ben a falat történelmi muemlékké nyilvánították.