Történelmi fejlodés és átalakulás

A Civita helynév, amelybol Civitella származtatható, a település osi eredetére utal. Ember jelenlétét már a korai középkortól igazolják a XIX század második felében megtalált régészeti leletek, amelyek némelyike longobárd harcosok sírjairól is beszámol.
Civitellára (Tibitella) utaló elso adományozási dokumentum a XI. sz. elejére datálódik, majd a század második felébol származó dokumentum Ascoli püspöke javára való adományozást említ.
Abruzzo földjének a szicíliai normann birodalomhoz való csatolását Teramo 1153. évi legyozése és lerombolása tette teljessé, és az ezáltal kialakult északi határvonal évszázadokig változatlan maradt. A XII. századi forrásokban már utalás történt a településhez kapcsolódó erodítmény létezésére, és adatok vannak arra, hogy ez idotájt Civitella lakosságát 72 család (fuochi) alkotta.
1255-ben harcokat követoen Civitella kénytelen behódolni Ascoli városának, ezzel összefüggésben utalás történik a kastély pusztulására, ill. arra, hogy a pápa közbenjárt megmaradása érdekében.
A XIV. században, Roberto d’Angio uralkodása idején számos fontos építkezés folyt a városban, s elindult a város terjeszkedése, amit jelez az új Palazzo Comunale, S. Francesco és S. Chiara kolostorok megépítése. Alfonso I rendelte el 1445-ben egy új erod építését a régi kastély kiváltására, majd felismerve Civitella jelentoségét, utódai is további privilégiumokat adtak a városnak.
A XVI. század elején a nápolyi királyságot a spanyol királysághoz csatolták, és 200 évig alkirályok uralkodtak. 1557-ben Civitella ellen tudott állni a francia támadásnak, az ágyútuz okozta károkat azonban helyre kellett állítani.
Filippo II spanyol uralkodó, felismerve Civitella stratégiai szerepét, jelentos modernizációs munkálatokat végeztetett el a régi Aragonese erodön (1574).
A XVI. sz. végén 892 család (fuchi) élt Civitellában, 70 év múlva már csak 733, míg 1736-ban mindössze 588 család.
1798-ban és 1806-ban a város újabb ostromokat szenvedett el Napoleon csapataitól, ami bevégezte az erod végso pusztulását.
A városi erod történetének utolsó fejezete 1861-ben íródott, amikor a Piemonte-bol érkezo csapatok hónapokig tartó ostrom és bombázás nyomán megadásra kényszerítették az erod lakóit. Civitella volt a Bourbon uralom utolsóként feladott erossége. Ezt követoen az erod szerkezetét szétbontották, hadászati funkciója megszunt. Az új olasz állam létrejöttével Civitella elveszítette a korábban legalább hat évszázadik fennálló határváros jellegét.