|
 |
|
Az
erodített város társadalmi és gazdasági
fejlodése
A magyar honfoglalás elotti településrol sem
írásos, sem régészeti bizonyítékunk
nincs. A kevés régészeti anyag, amely ezidáig
elokerült, csak azt bizonyítja, hogy a honfoglalás
utáni elso évtizedekben az egri völgy ellenorzésére
kisebb katonai csoport települt meg. A XI. században
az egri völgy királyi birtok volt. I. István
király egyházszervezo tevékenységében
Egerben is püspökséget alapított, templomot
építtetett és a királyi birtokból
adományozott területet az egyháznak.
A középkorban az egri püspökség az
ország legnagyobb egyházmegyéje volt. E hatalmas
országrészben a kereszténység terjesztése,
az egyház megszervezése, késobb igazgatása
csak úgy volt lehetséges, ha nagyszámú
kanonoki testület segítette a püspök munkáját.
A püspökségnek kellett biztosítani a kialakuló
egyházak felszerelését, de iskolát is
kellett felállítani, amelyben a lelkészi feladatokat
ellátó papokat kiképezhették. Az egyházi
központ fejlodése természetesen kedvezo hatással
volt Eger fejlodésére is. Annak ellenére, hogy
Eger mint püspöki város nem lehetett a királyi
vármegye székhelye, gyorsan megindult a városiasodás
útján. A püspöki székhely számos
egyházi és világi személyt vonzott a
városba hivatalos ügyek intézésére.
Mind a püspökséget, mind az átmenetileg
idelátogatókat ki kellett szolgálni, s a várdombon
települt városmag már a XI. század végére
szuk lett, s az Almagyar-dombon, és kezdetben az Eger-patak
baloldalán, megkezdodött a középkori város
kialakulása. A püspökség és a város
nagyobb arányú fejlodése az 1250-es években
indul meg. Erre az idore a lakosság már nagyrészt
kiszorult a várdombról a patak két oldalán
kiépült településrészekbe.
A középkori Egert (civitas Agriensis) a városok
közé sorolhatjuk, hiszen lakosai között szép
számmal találunk kézmuveseket és kereskedoket,
tehát a városi fejlodés elsodleges mozgatóit.
A kialakuló árucsereforgalom már a korai idoben
létrehozta az állandó piacot is. Az ipar azonban
inkább csak szolgáltató jellegu volt és
a természeti adottságok miatt a gazdasági alap
elsosorban a szolotermelés. A kereskedelem is inkább
a borértékesítésre szorítkozott.
Hiányzott azonban az a két tényezo, ami a várost
igazán várossá teszi: a polgárság
és a városi autonómia. A város feudális
birtokosa az egész középkor folyamán a
püspök és a káptalan volt. A város
minden vonatkozásban a földesúrtól függött
és a városi önkormányzat inkább
csak formális lehetet. Az egységes városi magisztrátus
kialakulása tulajdonképpen csak a XVII. század
végére teheto és csak a polgárosodás
alakítja ki az igazi várost a XVIII. században.
1541-ben a törökök elfoglalják Budát.
Az ország három részre szakad, a középso
területek török, a nyugati és északi
országrészek Habsburg uralom alá kerülnek,
csak Erdély tartja meg önállóságát.
Eger a Habsburgok uralta országrész határvidékére
kerül. Az állandósuló háborús
veszély hatására Eger gazdaságilag és
társadalmilag hanyatlani kezd. A püspökség
az egyházmegye északi részére, Kassára
teszi át székhelyét. Ebbol az idoszakból
szinte kizárólag csak katonai, illetve védelmi
jellegu építkezésekrol tudunk. A hanyatlást
az 1552. évi sikeres várvédelem sem tudta megállítani.
1596-ban Eger török kézre kerül. A város
tartományi (vilajet, elajet) székhely lesz, a legészakibb
a Török Birodalomban, nagyszámú katonasággal,
hivatalnokkal, iparossal és kereskedovel Evlia Cselebi török
utazó 1664–65-ben magyarországi utazása
során járt Egerben is, és mint csodálatosan
virágzó nagy városró1, a török
birodalom 'kizil elmájáról', aranyalmájáról
emlékezik meg. 1596-ban a városban 270 lakóház
volt, a törökök kivonulása után pedig
810 házat számoltak össze.
A törökök 1683-as bécsi veresége után
a Habsburgok vezette koalíció megindította
a háborút Magyarország felszabadításáért.
Több hónapnyi blokádot követoen, 1687 december
17-én a török helyorség feladta Egert, s
ezzel a város megszabadult a török uralomtól.
Az újra felélénkülo gazdasági élet
nagyszámú betelepülot – foként magyarokat,
németeket és szerbeket – vonzott a városba.
1695-ben a város és a kettos földesuraság
(a püspök és a káptalan) között
egy megállapodás jött létre, melynek értelmében
a fallal körülkerített város bizonyos kiváltságokhoz
jutott, de a falakon kívüli terület továbbra
is földesúri rendelkezés alatt maradt.
A XVIII. század a város életének fénykorát
jelentette. Míg 1695-ben a lakosság létszáma
kb. 5000 fo lehetett, addig az 1787-ben végrehajtott felmérés
során 2738 házat, 3690 családot és 16.852
személyt írtak össze. Ezzel a lélekszámmal
Eger az akkori Magyarország hatodik legnagyobb városa
volt. Ez a nagy lélekszám nem természetes szaporodás,
hanem bevándorlás eredménye volt. Az 1730-as
évektol megindul elobb az iparosok, majd a kereskedok áramlása
a városba. A polgárok nagy része jelentos szolobirtokkal
rendelkezett, melyeknek a megmunkálásához szolomunkások,
„kapások” kellettek. Néhány évtized
alatt kialakult a városfalakon kívül egy paraszti
övezet (hóstya – Hochstadt), melynek a lélekszáma
a XVIII. század végén már háromszorosan
meghaladja a belváros lélekszámát.
A lakosságnak ezt a gyors fejlodését a nagyarányú
építkezések tették lehetové és
indokolttá. A középkori belvárost teljesen
átalakítják, fél évszázad
alatt több száz barokk stílusú polgári
és egyházi épületet emelnek, megteremtve
ezzel a barokk Egert, amely a mai napig meghatározza a város
arculatát. |
|



|
 |
 |
| 
 |
|
|
| |
|
|
| |
|
|
|
|