Az erodített város társadalmi és gazdasági fejlodése A magyar honfoglalás elotti településrol sem írásos, sem régészeti bizonyítékunk nincs. A kevés régészeti anyag, amely ezidáig elokerült, csak azt bizonyítja, hogy a honfoglalás utáni elso évtizedekben az egri völgy ellenorzésére kisebb katonai csoport települt meg. A XI. században az egri völgy királyi birtok volt. I. István király egyházszervezo tevékenységében Egerben is püspökséget alapított, templomot építtetett és a királyi birtokból adományozott területet az egyháznak. A középkorban az egri püspökség az ország legnagyobb egyházmegyéje volt. E hatalmas országrészben a kereszténység terjesztése, az egyház megszervezése, késobb igazgatása csak úgy volt lehetséges, ha nagyszámú kanonoki testület segítette a püspök munkáját. A püspökségnek kellett biztosítani a kialakuló egyházak felszerelését, de iskolát is kellett felállítani, amelyben a lelkészi feladatokat ellátó papokat kiképezhették. Az egyházi központ fejlodése természetesen kedvezo hatással volt Eger fejlodésére is. Annak ellenére, hogy Eger mint püspöki város nem lehetett a királyi vármegye székhelye, gyorsan megindult a városiasodás útján. A püspöki székhely számos egyházi és világi személyt vonzott a városba hivatalos ügyek intézésére. Mind a püspökséget, mind az átmenetileg idelátogatókat ki kellett szolgálni, s a várdombon települt városmag már a XI. század végére szuk lett, s az Almagyar-dombon, és kezdetben az Eger-patak baloldalán, megkezdodött a középkori város kialakulása. A püspökség és a város nagyobb arányú fejlodése az 1250-es években indul meg. Erre az idore a lakosság már nagyrészt kiszorult a várdombról a patak két oldalán kiépült településrészekbe. A középkori Egert (civitas Agriensis) a városok közé sorolhatjuk, hiszen lakosai között szép számmal találunk kézmuveseket és kereskedoket, tehát a városi fejlodés elsodleges mozgatóit. A kialakuló árucsereforgalom már a korai idoben létrehozta az állandó piacot is. Az ipar azonban inkább csak szolgáltató jellegu volt és a természeti adottságok miatt a gazdasági alap elsosorban a szolotermelés. A kereskedelem is inkább a borértékesítésre szorítkozott. Hiányzott azonban az a két tényezo, ami a várost igazán várossá teszi: a polgárság és a városi autonómia. A város feudális birtokosa az egész középkor folyamán a püspök és a káptalan volt. A város minden vonatkozásban a földesúrtól függött és a városi önkormányzat inkább csak formális lehetet. Az egységes városi magisztrátus kialakulása tulajdonképpen csak a XVII. század végére teheto és csak a polgárosodás alakítja ki az igazi várost a XVIII. században. 1541-ben a törökök elfoglalják Budát. Az ország három részre szakad, a középso területek török, a nyugati és északi országrészek Habsburg uralom alá kerülnek, csak Erdély tartja meg önállóságát. Eger a Habsburgok uralta országrész határvidékére kerül. Az állandósuló háborús veszély hatására Eger gazdaságilag és társadalmilag hanyatlani kezd. A püspökség az egyházmegye északi részére, Kassára teszi át székhelyét. Ebbol az idoszakból szinte kizárólag csak katonai, illetve védelmi jellegu építkezésekrol tudunk. A hanyatlást az 1552. évi sikeres várvédelem sem tudta megállítani. 1596-ban Eger török kézre kerül. A város tartományi (vilajet, elajet) székhely lesz, a legészakibb a Török Birodalomban, nagyszámú katonasággal, hivatalnokkal, iparossal és kereskedovel Evlia Cselebi török utazó 1664–65-ben magyarországi utazása során járt Egerben is, és mint csodálatosan virágzó nagy városró1, a török birodalom 'kizil elmájáról', aranyalmájáról emlékezik meg. 1596-ban a városban 270 lakóház volt, a törökök kivonulása után pedig 810 házat számoltak össze. A törökök 1683-as bécsi veresége után a Habsburgok vezette koalíció megindította a háborút Magyarország felszabadításáért. Több hónapnyi blokádot követoen, 1687 december 17-én a török helyorség feladta Egert, s ezzel a város megszabadult a török uralomtól. Az újra felélénkülo gazdasági élet nagyszámú betelepülot – foként magyarokat, németeket és szerbeket – vonzott a városba. 1695-ben a város és a kettos földesuraság (a püspök és a káptalan) között egy megállapodás jött létre, melynek értelmében a fallal körülkerített város bizonyos kiváltságokhoz jutott, de a falakon kívüli terület továbbra is földesúri rendelkezés alatt maradt. A XVIII. század a város életének fénykorát jelentette. Míg 1695-ben a lakosság létszáma kb. 5000 fo lehetett, addig az 1787-ben végrehajtott felmérés során 2738 házat, 3690 családot és 16.852 személyt írtak össze. Ezzel a lélekszámmal Eger az akkori Magyarország hatodik legnagyobb városa volt. Ez a nagy lélekszám nem természetes szaporodás, hanem bevándorlás eredménye volt. Az 1730-as évektol megindul elobb az iparosok, majd a kereskedok áramlása a városba. A polgárok nagy része jelentos szolobirtokkal rendelkezett, melyeknek a megmunkálásához szolomunkások, „kapások” kellettek. Néhány évtized alatt kialakult a városfalakon kívül egy paraszti övezet (hóstya – Hochstadt), melynek a lélekszáma a XVIII. század végén már háromszorosan meghaladja a belváros lélekszámát. A lakosságnak ezt a gyors fejlodését a nagyarányú építkezések tették lehetové és indokolttá. A középkori belvárost teljesen átalakítják, fél évszázad alatt több száz barokk stílusú polgári és egyházi épületet emelnek, megteremtve ezzel a barokk Egert, amely a mai napig meghatározza a város arculatát.