A városfal topográfiája és leírása A város falainak nagy része napjainkra elpusztult. A XVIII. század vége óta zajló átalakítása ellenére a középkori városszerkezet és utcahálózat alapvonalaiban megmaradt, igy a védmuvek nyomvonala a legtöbb helyen napjainkban is élesen felismerheto, s telekhatárok jelzik a több mint 400 éve épült falak helyét. Itt azonban fordított hatásról van szó. A falak és kapuk megépítése Egerben az utcahálózat kialakulása után következett be, a falak a már kiépült város peremvonalának szélén húzódtak, így elhelyezkedésüket a már kialakult városszerkezett határozta meg és nem fordítva. Korai palánk- (sánc)falról pontos tervrajz vagy felmérés nem maradt fenn, fobb jellegzetességei azonban jól kivehetok a korabeli vedutákról. Az alacsony, favázas sáncfalat árokkal és az árok külso oldalán húzódó cölöpsorral (latorkert) vették körül, így próbálták fokozni a sánc nyújtotta gyenge védettséget. Egyedül a kapuk épültek kobol. A sáncfal zömében a majdan kiépítendo kofal nyomvonalát követte a kapukkal egyetemben. Kevesett tudunk a XVI. század második felétol kiépülo kofal korai állapotáról. Itt is csak a gyakran pontatlan vedutákra, az egykorú szöveges leírásokra és néhány régészeti adatra hagyatkozhatunk. A XVIII. században viszont számos katonai és polgári célú felmérés készült az építményrol. Ezek a fal késoi állapotát rögzitik ugyan, de abból kiindulva, hogy a védmu nyomvonala a két évszázad során gyakorlatilag nem változott, a korai periódus rekonstrukciójához is felhasználhatók. Mivel a középkori város peremvonala a terepadottságokhoz igazodott, a falak a várost övezo magaslatok gerincén épültek meg, bástyáik pedig elsosorban a keresztezo mélyebb völgybevágatok, vízmosások egyik vagy mindkét oldalán a magasban nyertek elhelyezést. A bástyák elso megépített formájukban – a veduták szerint – sokszögu olasz bástya-típusúak és egységesen fedetlenek voltak. A bástyák a város felé nyitottak voltak, hogy az ellenség, ha netalán egyiket-másikat e1fog1alta volna, ne használhassa azt a város védoivel szemben. A bástyák száma a vedutákon nem állapítható rneg, rnivel a különbözo szerzo más-más, igen eltéro számban ábrázolta e védmuveket. A bástyákról a legpontosabb képet pater Házael 1753-ban készített térképe nyújtja. E szerint az északkeleti falszakaszon 3, az északin 1, a délin 2, a nyugatin 8 (?), a délkeleti szakaszon pedig 1 vagy 2 bástya állott, azaz összesen 15–16. Régészeti adatok szerint a városfal vastagsága 0,8 és 1,20 m között ingadozott. Magasságára csak a meglévo maradványokból következtethetünk. A városfalon kívül – a védelmi lehetoséget fokozandó – egy sekélyebb-mélyebb árok húzódott, melynek mélységét a terep alakulása befolyásolta. A nyugati szakaszon az árokmélység elérte a 2–2,5 m-t. Egy 1688-as leírás szerint az árok kovel volt kirakva, ami valószínuleg a rézsu erózióvédelmét volt hivatva szolgálni. Az árok külso peremén mérsékelt foldsánc magasodott. A védelem szempontjából súlypontozott területeken a földsánc vonalában kofalak épültek, így rövidebb szakaszon a kettos falrendszert (“Zwinger-Mauer) találunk, de ez nem terjedt ki a város egész területére. A várost övezo falon, annak négy szögletén a városból, illetve a városba vezeto utaknak megfeleloen, kapuk állottak. Mind a négy kapu kettos kiépítésu volt: a körfalba volt illesztve a „belso”, a kapu elotti terület külso határán, illetve a külso falon a ,,külso kapu". A kettos kapuk valószínuleg a XVIII. sz. közepe táján szuntek meg, s csak 1–1 kapu maradt fenn. A belso és a külso kapu egy falakkal határolt, a város felé tölcsérszeruen szukülo korridor (falszoros) kötötte össze. A korridort alkotó falak a kapuk elotti térséget zárták le, így biztosítva a kapuk oldalvédelmét. (A korridorok falai a késobbi idok során részben az utca két házsorának homlokzatvonalát adták.) A Hatvani kapu a falrendszer délnyugati szögletében állott. A veduták szerint a közápkori kapu a falnál csak mérsékelten magasabbra épített egyszeru létesítmény volt, félkörös felso záródású kapunyílással, felvonóhíddal, nyeregtetovel, vagy talán csúcsban végzodo toronysisakkal, mely a többi kapuhoz hasonlóan zsindellyel volt fedve. 1758-ban a püspök saját költségén barokk stílusban újjáépítette. E kapunak ismerjük a XIX. sz. elejérol származó muszaki felmérési rajzát, sot egy képes ábrázolás is maradt fenn róla. A kapu 9,45 m oldalhosszúsággal négyzetes alaprajzú építmény volt, félkörös felso záródású kapunyílással, magassága 15,25 m volt. A várost övezo falrendszer délkeleti szöglete közelében állott a Maklári kapu, amelyrol használható ábrázolás nem maradt fenn. A kaput 1596-ban állítólag Szent István király szobra diszítette. Az északi fal nyugati szakaszán állott a Rác kapu, melyet a veduták régi középkori kaputornyokhoz hasonló építménynek ábrázolnak felvonóhíddal. A Cifra kapu a várost keríto falrendszer északkeleti szögletének közelében, az Eger patak partján húzódó útnál állott. A korabeli ábrázolások szerint az eros, magas, sisaktetos kapuépítményt két oldalról 1-1 többszintes körtorony biztosította. A XVIII. században a belváros könnyebb megközelíthetosége érdekében további három kaput, illletve kijáratot (Kis kapu, Serte kapu a nyugati falon, Vécsey-völgyi kijárat az északkeletin) nyitottak a városfalon, ezekrol ábrázolást azonban nem ismerünk.