A városfal szerkezetének vizsgálata az építési technikák, a felhasznált anyagok és az egymást követo építési fázisok bemutatásával A várhegy és a belváros elso védmuve palánksánc (Pallisad) volt. Ez a védmutípus egész kora- és késo középkorban elterjedt volt Magyaroszágon. Hosszú ideig tartó használatát olcsóságának és egyszeruségének köszönhette. A szükséges anyagok (fa és agyagos föld) helyben nagy mennyiségben álltak rendelkezésre, elkészítése komolyabb építészeti szaktudás nem igényelt. Hátránya, hogy a kofalhoz képest kevésbé volt idotálló, nedvesség hatására a faszerkezet hamar tönkrement, viszont rugalmas szerkezetének köszönhetoen még a XVI. században is elfogadható védelmet nyújtott a kisebb kaliberu tuzfegyverek ellen. A palánksánc úgy készült, hogy két, egymással párhuzamos sorban eros gerendákat ástak függoleges tartásban a földbe, majd mind a belso, mind a külso oszlopokat befonták vesszovel és közbeiktatott palánkkarókkal. A két sövény közét aztán nedves agyaggal vagy ritkábban földdel megtöltötték, azt keményen ledöngölték, megtaposták. Végül pedig a sövény mindkét falát sárral simára tapasztották, s a palánkfal tetejét zsindellyel vagy egyéb anyaggal befödték. A városfalak fenntartása XVI. században nem a „civitas” vagy a „communitas” hatáskörébe tartozott, mert az egriek 1572-ben a királyhoz intézik feliratukat, s panaszt tesznek a városfalak hiányosságai miatt. A királyi leirat ugyan a várfalak megerosítését tartja elsobbrendu fontosságúnak, mégis ebbol nyilvánvaló, hogy a falak, kapuk javítása, újjáépítése a váron dolgozó itáliai építomesterek feladatkörébe tartozott. A falrendszer kiépítése az olasz Christoforo Stella nevéhez fuzodik, aki 1583 oszén a városfalak (“moeniorum civitatis”) építésénél végzett munkája bérét sürgette Bécsben. Stella architectus ekkor már alaposan ismerte az egri viszonyokat és adottságokat, hiszen több mint 10 éve dolgozott a vár erodítési munkálatainál. 1574-ben már a várbeli építkezések “superintendens”-e volt. Mivel o írt a falak építésérol, o kérte érte a muvezetoi munkabért, valószínunek látszik, hogy o volt a jelentos munkálat irányítója és feltehetoen tervezoje is. 1589-tol Giovanni Paolo Cataneo folytatja a palánkfal átépítését, az o segédje 1595-tol Lassotta építész volt. A kofalak építése a szukös pénzviszonyok miatt akadozott, vontatottan haladt, 1596-ig nem is fejezodött be. Az erodítési munkát a törökök is folytatták, de továbbra is maradtak megerosített palánkfalak. A városfal bástyáinak kiépítése feltehetoen az o nevükhöz fuzodik. Az 1687. évi rajzok ugyanis egybehangzóan a bástyákat már jól kiépítetteknek és fedetteknek ábrázolják. Az egri városfalnak hódoltság kori építését, fejlesztését egri levéltári adat is alátámasztja, mely szerint a törökök a lakatlanná vált szomszédos település, Felnémet templomának és a környezetében állott épületeknek köveit a városfal építésére használták fel. A fennmaradt falrészletek vizsgálata s az 1967. évi ásatások adatai képet nyújtanak a fal felépítésérol. Anyaga meglehetosen változatos: részben édesvizi mészko, részben riolit-tufa, vagy pedig faragott kváderko. Édesvizi mészko a várdombon, riolit-tufa pedig a város határában nagy mennyiségben található. Ez utóbbi könnyen bányászható, de nem túlságosan jó minoségu építoanyag, ugyanis porózus kozet, nedvesség és a fagy repeszto hatása miatt könnyen mállik, erodálódik. A riolit-tufából épült falak romlása napjainkban is megfigyelheto a várban. Hogy a falat a csapadéktól óvják, a tetéjét cseréppel fedték. A törökök kiuzése után hamarosan felmerült a falak rendszeres karbantartásának, gondozásának igénye. A munka kétségtelenül sürgosnek látszott, hiszen pl. 1690-ben a fal a Rác kapunál 33 méter hosszan dolt le. A püspökség 1695-ben olyan megállapodást kötött a várossal, hogy a magisztrátus a falak elso reparációjához csak kézi munkával és kocsifuvarral járul hozzá, de a jövoben a falak fenntartásának teljes költsége és gondja a vátost fogja terhelni. A folyamatos karbantartás azonban meghaladta a város anyagi erejét. 1731 táján a lakosság már a kapuk helyett a falakon keletkezett réseket használja átjárónak, jóllehet a várparancsnok azt gyakorta tilalmazta, sot a falakhoz orjáratokat is kirendelt. A falat a lakosság és a földesúr maga is pusztította azzal, hogy a leromlott részek köveit elhordta építoanyagnak. A XVIII. század folyamán nagyobb arányú felújításokról csak két esetben tudunk. Az egyik a Hatvani kapu már említett barokk stílusú átépítése, a másik a patak medret északról lezáró falszakasz újraépítése. Ez a falszakasz a patak medrét gátszeruen zárta le, úgy hogy a víz csak egy szuk csatornán tudott rajta keresztül átjutni, ennek köszönhetoen az árvizek a fal elott felduzzadva, azt megkerülve a környezo földeken keresztül szivárgott le. A fal pusztulása 1757-ben a városban súlyos árvizet okozott, ezért a város vezetoi a kettos földesurasággal együtt a felújítás mellet döntöttek. Az új védofal 3-4 m magas, 3-5 m vastag és 240 m hosszú volt s a rajta elhelyezett felirat kezdo sorairól (Posuerunt me Custodem) “posuerunt”-nak nevezték el. 1878-ban bontották el a Cifra kapuval együtt, miután az újabb árvíz idején 47 m hosszúságban bedolt. Az utolsó falmaradványokat 1969-ben rombolták le.